A semmeringi vasút Ausztriában található, Gloggnitz és Mürzzuschlag között. A Semmeringen halad át, igen nehéz terepviszonyok és szintkülönbségek mellett. 1848 és 1854 között épült, és ez volt Európában az első hegyi vasút.

A vasút tervezője, Carl Ritter von Ghega, az akkori legújabb technológiákat használta. 1841-ben kapta a megbízást és 1842-ben Nagy-Britanniába és az Egyesült Államokba utazott, hogy előtanulmányokat folytasson a munkához. Három különböző tervet készített:

• a Schottwien-völgytől délre, a jelenlegi S6-os semmeringi autópálya nyomvonalán,
• egy meredek hágót, ahol a maximális meredekség 36‰ volt, és
• a végül megépült változatot.

A semmeringi vasút teljes hossza 41 km és a szintkülönbség 460 méter. A vasút 14 alagúton, 16 viadukton, több mint 100 kőhídon és 11 vashídon halad át. A leghosszabb alagút 1431 méteres, a viaduktok között pedig vannak kétszintesek is. A teljes hosszúság 60%-ában a lejtő meredeksége 20-25‰. A pálya építesekor a támfalakat, kiszolgáló épületeket és állomásokat gyakran az alagútépítésnél keletkezett hulladékanyagból építették.

Az egyik viadukt 1900 körül

Különös gondot okozott, hogy az építés idején a távolságokat nem lehetett kellő pontossággal lemérni a tervezéshez, ezért új eszközöket és módszereket kellett kifejleszteni. A távolság megtételéhez új típusú mozdonyok gyártására volt szükség, ami új impulzust jelentett a vasúti közlekedés fejlődéséhez. Az alagutak és viaduktok építésénél 20000 ember dolgozott hat éven át, ami műszaki és munkaszervezési szempontból is nagy teljesítményt jelentett. A dolgozók kb. egyharmada nő volt. Az építkezés során 89-en haltak meg munkabalesetben és több százan különböző betegségekben, például kolerában.

Az építkezést 1854-ben fejezték be, de az első mozdony már 1853. október 23-án megtette a Mürzzuschlag – Payerbach távolságot. Kevéssel ezután a vasút teljes hossza járható volt. 1854. május 16-án I. Ferenc József császár együtt utazott a vasútvonalon a tervezővel és 1854. július 17-én adták át a vonalat. Mivel azonban ez csak egy része volt a teljes déli vasútvonalnak, ünnepélyes megnyitóra nem került sor. Eleinte csak személyforgalmat bonyolítottak rajta keresztül, de 1868-tól kezdve már az áruforgalomnak is megnyitották. 1956 és 1959 között a vasútvonalat villamosították. Míg 1860-ban a menetidő 2 óra 4 perc volt, ez 1938-ban 1 órára, 1990-re 42 percre rövidült.

A semmeringi vasutat már az építésekor tájépítészetnek tekintették, vagyis arra törekedtek, hogy a technológia harmonikusan illeszkedjen a természethez. A vasút megnyitotta az utat a semmeringi turizmushoz; számos szálloda és panzió épült a korszakban. A 20. század első harmadában a régió már a téli sportokról volt ismert.

A vasút mentén turistaösvény épült, így a vasúti utazás a gyalogtúrával kombinálható. A vonal mentén számos nevezetesség található, részben az osztrák-magyar monarchia idejéből, részben régebbi korokból:

• Gloggnitz-kastély,
• múzeumvasút,
• Küb történelmi postahivatala,
• Panhans-szálloda a Semmeringen.